Vágyak vs. valóság

A női szerepekről beszélni sosem könnyű. A nők kollektív tudattalanjában rengeteg sérelem gyűlt össze a régmúlt idők elnyomásából, így a modern világban kiemelten érzékeny téma lett a nők jogainak kiszélesítése és a harc... Igen, a harc. De tudjuk még egyátalán, hogy miért is harcolunk?

A minap megnéztem a Netflix új sorozatát, a Vágyak/Valóság-ot (Sex/Life), amiről igen csak megosztó véleményeket és kritikákat láttam, és bevallom, kíváncsivá tett. Nagy nehezen átvergődtem magam a nyolc epizódon - bár igazság szerint legtöbbször takarítás közben néztem, és még így sem okozott gondot, hogy kövessem a sztorit. Időnként egész érdekes felismeréseket lehetett látni a szereplők lelki világában, de végül a készítők meghagyták a szappanopera szintjén a szálakat, legalábbis a lezárás és a második évad lehetősége erre hajaz. Kár érte, mert az alapfelvetés nagyon jó és valószínűleg sokakat érint a dilemma, hogy egy nő hogyan tud egyszerre több szerepben megfelelni és miként éli meg a női lét szakaszait. A történet viszont több sebből vérzik, és számomra valahol azt mutatja, hogy amikor valamit elnyomunk, akkor a felszabadulás túlzó és eltorzult megoldásokat szül, hiszen nincs meg a belső eszköztárunk az új élethelyzethez. Adott egy negyvenes éveiben járó, kétgyermekes anyuka, aki épp életközépi válságban szenved. Miután mindene megvan, amire csak vágyott (vagy legalábbis ezt hiszi), egyfajta önsorsrontás gyanánt felébred benne a vágy az exe után, aki a kiszámíthatatlan, izgalmas, rosszfiú megtestesítője, és akivel legvadabb erotikus fantáziáit is megélhette a kapcsolatuk alatt. Dögös nárcink, a múltban összetörte főhősnőnk szívét, ám újbóli felbukkanása felidézi a régi, féktelen életét, amit eldobott a kertvárosi mennyországért. A dolog pikantériája, hogy a főszereplőnőnek pszichológiai végzettsége van, ám a teljes cselekmény alatt egyszer sem képes önmagára rálátni vagy mutatni bármi jelét is annak, hogy fejlődni szeretne. Eközben fel sem tűnik neki, hogy míg tocsog az áldozatszerepben és szemrehányásokat tesz - hol az exének, hogy összetörte lelkileg, hol a férjének, hogy az nem tudja kielégíteni a vágyait -, közben ő maga válik a bántalmazóvá és lerombol mindent maga körül. Körmöt rágva vártam, hogy megvilágosodjon és kibontakozzon a jellemfejlődése, valamint hogy legyen a végén egy konklúzió, miszerint megéri dolgozni magunkon - hát ez nem történt meg. Így ahelyett, hogy kapnánk egy felvilágosult, bölcs választ arra, hogy egy mai nő hogyan tudja megtalálni az arany középutat az anyaszerep és az ösztönlény léte között, inkább visszakanyarodunk oda ahonnan az egész indult és főhősnőnk egy laza huszárvágással arra jut, hogy lesz*rja az egész önfejlesztést, meg úgy nagyjából mindent s mindenkit, és engedélyt ad magának arra, hogy megkaphassa, amit akar. A család, a biztonságot nyújtó férj, a szép otthon számára ''csupán csak'' 85%, és a jó szexért, mint maradék 15%-ért érdemes előbbieket jóformán tönkretenni. Mindezt annak jegyében, hogy vedd el, amit akarsz, más nem számít. Persze, alapvetően ez csak egy film, ami a szórakoztatást hivatott szolgálni, viszont nem lehet elmenni amellett, hogy nem jó értékeket közvetít a fiatal nők számára, amely generáció ráadásul rengeteg dolgot szív magába a médián keresztül. Az írásom legelején említett torzulást igazolja, hogy bár manapság nagyon sok mindenhez jogunk van, azonban nem vesszük észre, hogy a sok lehetőség ugyanakkor csapda is, mert olykor inkább elhatárol a boldog élettől, mintsem hozzákapcsolna. Jogunk van egyenlőnek lenni, jogunk van dolgozni, jogunk van anyának lenni, jogunk van háziasszonynak lenni, jogunk van szinglinek lenni vagy éppen párkapcsolatban élni. Egyszóval jogunk van boldognak és sikeresnek lenni. Igen, jogunk az van, csak esélyünk nincs. Az esély az, amikor megismerem önmagam, amikor rájövök, hogy valójában mit szeretnék, és amikor megértem, hogy mit jelent nőnek lennem és mi tesz igazán boldoggá. Ha valamit üzen a Vágyak/Valóság, akkor az az, hogy a választás mindig a kezünkben van: lehet szánalmas tévelygés is az életünk, ha azt választjuk. Tény, hogy a nőiesség megélése szinte minden nőnek valamilyen formában gondot okoz, de felfoghatjuk érdekes kihívásnak is eme új minőségünket. Itt ez a törés, hogy szeretnénk élni a szabadsággal, ám otthonról nem kaptuk meg az útmutatást, hogy hogyan is kell jól csinálni és ezért ránk, mai nőkre hárul a feladat, hogy ezt létre hozzuk önmagunkban, önmagunkból. Nem lehetetlen, de mint minden változás, ez is először fájdalommal jár, amit vállalni kell, ahhoz, hogy fejlődhessünk.