Miért ér véget a szerelem?

Jómagam, a saját példámon keresztül tapasztaltam meg azt, hogy ha valahol erőteljesen meg tudnak mutatkozni az önismereti hiányosságok, akkor az a párkapcsolat. A problémák kétfelé szakadnak, röviden: ha nincs párom az a baj, ha van akkor azzal van a baj. Ahogyan a másik fél közelebb kerül hozzánk, egyre tisztábban tükröződik az, ha saját magammal kapcsolatban még van min dolgoznom.

Attól függően, hogy milyen stílusban kötődik valaki, lehet, hogy már a legelején az udvarlás (ha egyátalán van még ilyen :) ) szakaszában jelentkeznek a problémák, hiszen ahogyan közeledünk a kiszemeltünk felé, felszínre törhetnek az elszakadással kapcsolatos félelmek. Ha gyermekkorunkban már átéltük, szinte természetes, hogy nem akarjuk újra átélni az akkori fájdalmakat és inkább elutasítunk valami jót, menekülünk különösebb ok nélkül. De tegyük fel, hogy a kötődéssel kapcsolatosan nincs komolyabb stresszünk és elemi erővel tör be életünkbe a nagybetűs szerelem és leszáll az a bizonyos rózsaszín köd. Mint tudjuk, ez az időszak jelentős hormonális támogatásban részesül, a biológia is segít, hogy ezt a kezdeti fázist a fellegekben járva élhessük meg. Ebben a szakaszban újra átélhetjük azt a mély és elválaszthatatlan kötődést, amit születésünket követően édesanyákkal való kapcsolatunkban átéltünk. Ez a fajta kölcsönös függés és eggyé olvadás egyénenként változó intenzitású és időtartamú. Van, akinél évekig is kitart, de lehet csak néhány hónap, amikor a kapcsolati dinamika átalakul. Szervezetünkre egy idő után már nem hatnak a hormonok sem olyan erőteljesen. Szerencsére! Gondoljunk csak bele, hogyan élhetnénk egy életen át ebben az eufóriában? Mi lenne, ha mindenkinek az élete ebben a rózsaszín felhőkben lépkedésről szólna? Nem igazán tudnánk a mindennapi teendőinkre koncentrálni. Viszont ahogy ez az időszak lecseng, egyre nagyobb szerepet kap a tudatosság, vagy ahogyan Müller Péter mondja ,,a szerelem egy ponton túl döntés kérdése". Ezen a ponton kezd újból felértékelődni a megfelelő önismeret szerepe és kiderül, hogy tudtam-e olyan párt választani, akivel le tudom élni az életem (vagy legalábbis hosszú távon tervezhetek vele). Vannak, akik nem igazán tudnak mit kezdeni ezzel az elmúlással, mert nehezen szembesülnek azokkal a dolgokkal, amelyek a valóságban máshogy festenek, mint ahogyan elképzelték. Lehetséges, hogy kicsiként is ezt a megoldást választottuk, mint a kis sajátos túlélő eszközünket, egyszerűen elmenekültünk fantáziavilágba ahol minden szép és jó volt, szorongás nélkül. Azonban felnőttként már nem túl jó az, ha túlidealizáljuk vagy szépítjük a dolgainkat, mert egy idő után a valóság utat tör magának és hatalmas csalódottság lesz a vége, ami rendszerint a másikra irányul, pedig ő csak egy elszenvedője annak a valótlan képnek, amit mi magunk a képzeletünkben alkotunk. Ebben a differenciálódási fázisban kezdjük el meghallani a környezetünket is és gyakran ekkor szembesülünk azzal, ha a környezetünk, pl. családunk vagy a barátaink másmilyen partnert képzeltek el mellénk. Stabil önismerettel és önbecsüléssel nem okoz gondot kitartani a saját értékrend szerinti párválasztás mellett, de ha ez nincs meg, könnyen el lehet bizonytalanodni a környezetből érkező kritikák miatt. És ez csak néhány példa arra, ahogyan a szerelem képes elmúlni, de fontos látni, hogy ez nem törvényszerű, a döntés a mi kezünkben van. Amikor megismerem önmagam, felfedem a gyermekkori élményeimet, traumáimat és tudom, hogy a fejlődésem egyes szakaszaiban milyen problémákkal küzdöttem, akkor máris közelebb kerülök ahhoz, hogy egy párkapcsolati probléma esetén is be tudjam ezeket azonosítani, hiszen a párkapcsolatomban is hasonló szakaszokat élek át, mint egykoron édesanyámmal való kapcsolatomban. Ha kicsit szeretném optimistábbra faragni a címadó kérdést, akkor mondhatom azt is, hogy a szerelem valójában nem múlik el, hanem örökké él, csak tudnunk kell létezni benne. Az ember alapvető szükséglete, hogy kötődhessen, hogy szeressék és szerethessen. Egy kiegyensúlyozott párkapcsolat messze megéri mindazt az energiaráfordítást, amit azért teszek, hogy létrehozzam és fenn tudjam tartani annak minőségét. Popper Péter szavaival élve: ,,Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét és melegét. A kapcsolatok fő anyaga a törődés."